Passau-Budapest hajóval

Passau-Budapest hajóval, Ausztria, 2018-06-21, Reggeli

A GPS koordináták nem elérhetőek

A keresett időpont már nem elérhető, kérjük keressen aktuális útjaink között!
Leírás
Hajózás Passautól Budapestig, felkeresve útközben megannyi parti látnivalót.
Ellátás
Reggeli
Közlekedés
Hajóval és autóbusszal
Program
1. nap
Indulás Budapestről reggel 6 órakor. Autóbuszos utazás rövid pihenőkkel Melkbe, ahol megnézzük a híres, bencés apátságot és kertjét. Továbbutazás Ennsbe, Ausztria legrégebbi városába: séta a főtéren, ismerkedés a város történetével. Innen Linzbe, Felső-Ausztria fővárosába utazunk, ahol belvárosi sétát teszünk: a dóm, a városháza, Mozart ház, főtér. Szállás a városban.

2. nap
Reggeli után Passauba utazunk. Városnézésünk során felkeressük a dómot, mely a világ egyik legnagyobb orgonájának is helyet ad, Gizella királynénk sírját, majd az óváros bájos utcácskáiban sétálva eljutunk az Inn, az Ilz és a Duna összefolyásához. Behajózás után elindulunk hajónkkal völgymenetben a 2225-ös folyamkilométertől. A német-osztrák határszakaszon elérjük a jochensteini vízlépcsőt. Június 22-én kikötünk a zsilipnél és látogatást teszünk az erőműben, utána zsilipelünk. Szeptember 10-én a jochensteini zsilipelés után Engelhartszellben kötünk ki, és felkeressük a rokokó stílusú trappista kolostort. Jochenstein ill. Engelhartszell után már osztrák területen nekivágunk a Duna legfestőibb szakaszának, áthaladunk a hajózható részt tekintve legkisebb sugarú kanyaron, a Donauschlinge-n (Duna-hurok). Újabb zsilipelés Aschachban (2165 fkm), majd továbbhajózunk Linz felé. Szállás az előző napi helyen.

3. nap
Reggeli után autóbusszal Wallsee-be (2095 fkm) utazunk, itt szállunk fel hajónkra. Hamarosan elérjük a Felső-Duna egyik legszebb szakaszát, a Struden-t, az egykor hírhedten veszélyes víziutat, a Duna erdőkkel, hegyekkel körbevett szűkületét. A vízről pompás rálátás nyílik Werfenstein várára, Greinburg kastélyára. Mire kitágul előttünk a környék elérjük az ybbs-i zsilipet, majd kikötünk Marbachban. Autóbusszal felmegyünk a Niebelungengau hegyeire, megnézzük a Maria Taferl csodálatos kegytemplomát és annak kincstárát. Emmersdorfban visszaszállunk hajónkra, és kisvártatva elérjük a Duna – a Vaskapu mellett – leghíresebb szakaszát, a Wachau-t. Ahogy az apátság lenyűgöző épülete távolodik, úgy tűnik fel Schönbühel kastélya, a Duna-mente egyik legjellemzőbb épületegyüttese, majd Aggsbach Dorfban kikötünk, s buszunkkal felmegyünk a hegycsúcson magasló Aggstein várába, ahonnan pazar panoráma tárul elénk. Hajónkra visszaszállva a híres bortermő vidék szőlős hegyoldalai között megcsodáljuk Dürnstein várát, majd Kremsben (2002 fkm) kikötve sétát teszünk a városban. Autóbuszra szállva a szálláshelyünkre utazunk.

4. nap
Reggeli után autóbusszal Klosterneuburgba utazunk, megcsodáljuk az ausztriai Habsburgok „Escorial-jának” elképzelt Ágoston-rendi kolostort, majd Bécs felett hajóra szállunk (1943 fkm). Áthajózunk az osztrák fővároson, annak számtalan hídja alatt, látva a modern Bécs felhőkarcolóit, ismét zsilipelünk, és a gyorsfolyású „bécsi Dunán” hamar elérjük Hainburgot, ahol kikötünk, és autóbusszal a közeli Scloßhofba, Ausztria legnagyobb és bámulatosan felújított kastély együtteséhez utazunk. Visszatérve Hainburgba visszaszállunk hajónkra és a Porta Hungarica-n áthajózva elérjük Dévényt, majd Pozsonyt (1868 fkm). Rövid város néző séta után szállásunkra megyünk.

5. nap
Reggeli után hajóra szállva nekivágunk az utolsó 220 km-nek. Pozsony alatt hamar elérjük a Bősi duzzasztó felvizét, a tóvá szélesedő folyón, majd az erőmű üzemvíz csatornájában hajózunk a zsilipig. Útközben megismerkedünk a Bős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer történetével, tervezett működésével, megvalósult részével. Utolsó zsilipelésünk után elérjük a sebes szigetközi Dunát. Budapestig tartó utunkon láthatjuk a komáromi erődöt, Esztergomot, majd a Duna-kanyaron áthajózva Visegrádot. Érkezés Budapestre (1653 fkm) az esti órákban.
Az ár tartalmazza
A részvételi díj tartalmazza az utazást autóbusszal és hajóval, a szállást reggelivel és az idegenvezetést.
Az ár nem tartalmazza
A részvételi díj nem tartalmazza a kikötői illetéket, az útlemondási biztosítást, az utasbiztosítást, a belépőket és a felárakat.
A belépők összege kb. 50 EUR.
Az audio guide segítségével az hajó utastéren kívüli részein is hallható az idegenvezetés.

Árlista és Ajánlatkérés

További időpontok:

Választott időpont: 2018-06-21 - 06-25 | 127 800 Ft -tól

Személyek összetétele
Kalkuláció
Szoba
Pótdíjak, illetékek és egyéb árak
Sztornó biztosítás: 0
Kalkulált részvételi díj: 0
A megrendelő elérhetőségei
Utasok adatai A megrendelő adatai másolása az 1. utashoz
Megszólítás Keresztnév Vezetéknév Születési idő (EEEEHHNN)
 
Megjegyzés:
A Hon Tours általános szerződési feltételeit elfogadom. Személyes adataim kezeléséhez az adatvédelmi szabályzat ismeretében hozzájárulok az ajánlatkérés elküldésével. Az adatvédelmi szabályzat itt található.

Az Ajánlatkérés elküldésével pontosítjuk Önnek az árakat és ellenőrizzük a szabad helyeket. A foglalási lap elküldésével még nem jön létre az utazási szerződés, az csak a foglalásra küldött "Utazási szerződés" kölcsönös aláírásával jön létre, majd  a részvételi díj előlegének vagy a teljes összegének irodánkhoz történő beérkezése után lép hatályba.

A végleges adatokat, köztük az árat és az esetleges kedvezményeket az "Utazási szerződés" tartalmazza.

 

Az "Utazási szerződés" szövege itt olvasható. KATT!