Utasaink figyelmébe: engedélyünk van 2021-re is

2020.12.23
Blog, Egyéb

Kedves Utasaink!

Az európai szabályozásnak megfelelő hazai szabályozás szerint az utazásszervezés engedélyköteles tevékenység. Erről nálunk a 213/1996. (XII.23.) Kormányrendelet rendelkezik. Ennek lényege – más, egyéb feltételek mellett -, hogy az utazásszervező rendelkezzen úgynevezett vagyoni biztosítékkal. Ez alapvetően két dologra szolgál: ha az utazásszervező az utast külföldön hagyná, akkor ebből hozzák haza őt az azzal megbízott szervek, illetve ha az utas előleget fizetett be, de az utazásszervező őt nem viszi el az utazásra, és az előleget sem adja vissza, akkor ebből a biztosítékból kártalanítják részben, vagy egészében az utast. Ez egy fontos fogyasztóvédelmi rendszer, mely az utazási irodák teljes egyetértése mellett működik.
Mostanáig az utazásszervezői piac kb. 95%-a úgy adott vagyoni biztosítékot, hogy az ezen a piacon jelen lévő 3-4 biztosító egyikénél biztosítást kötött, mely alapján fizetésképtelenség esetén az adott biztosító átvette tőle az utasok ügyeit.
A 2020-as válság az egész nemzetközi biztosítási, és a biztosítók viszontbiztosítási piacára hatott. Ennek következményeként a hazai biztosítók részben kivonultak erről a piacról, részben az utazási irodákra nézve sokkal szigorúbb feltételekkel adtak vagyoni biztosítékot.
Az utazási irodák ebben a helyzetben próbálkoztak banki letétbe helyezni biztosítékukat. Ezzel kapcsolatba két nagy probléma jelentkezett: egyrészt nagyon sok készpénzt (számlapénzt) igényelt a majd egy éve árbevétellel nem rendelkező irodáktól, másrészt a bankok számára ez egy idegen “banki termék” volt, nem fogadták el a letéteket.
A problémát a szereplők jó együttműködése oldotta meg. A Kormány és az érdekképviseleti szervek egyeztetései után kialakult jó kompromisszum szerint a Kormány módosította ideiglenesen az említett kormányrendeletet (a 470/2020. (X.29.) Korm. rendelettel), a bankok és a felügyeleti szervként működő kormányhivatal megállapodtak a pénzbeli letétek feltételeiről, továbbá elindult a turisztikai ágazatot segítő Széchenyi Kártya program. És vannak esetek, ahol az utazási irodák szállítói is beléptek a képbe, segítve az ágazat szereplőinek fennmaradását.

A Hon Tours esetében az utasok befizetett előlegének biztonságát az MKB Bank Nyrt-nél elhelyezett pénzbeli letét adja, utasaink hazahozatalát pedig az AEGON Biztosító vállalta. (Ez utóbbi esetünkben inkább formális, jogi követelmény, mivel autóbuszos és hajós útjainknál az utasainkat szállító járművek mindig haza jönnek, tehát az utasok külföldön hagyásának veszélye nem áll fenn.)

Jöjjenek hát Kedves Utasaink nyugodtan, kérdezzenek minket akár a fent emlegetett jogi helyzetről, pénzük biztonságáról, és főként útjaink részleteiről!

Tisztelettel

a Hon Tours 22 éve alig változó csapata

Alább a Budapest Főváros Kormányhivatal levele:

Tisztelt Utazási Vállalkozó!

Ezúton értesítem, hogy az utazásszervező és –közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII.23.) Kormányrendelet (továbbiakban: R.) 8. § (6) és (8) bekezdése szerinti, valamint az utazási vállalkozók 2021. évre vonatkozó vagyoni biztosíték kötelezettségének különös szabályairól szóló 470/2020. (X.29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: MR.) 2. § és 3. § (1) – (5) bekezdései szerinti kötelezettségének a következő évi értékesítési nettó árbevétel adatainak, utazási szerződéssel összefüggésben az általa kibocsátott utazási utalványok számának adataival, illetve 2021. évi vagyoni biztosítékának megküldésével az utazási vállalkozás eleget tett.

A hatósági nyilvántartásban az árbevétel és vagyoni biztosíték adatok átvezetésre kerültek.

Tájékoztatom, hogy a hatósági nyilvántartás nyilvános adatainak tartalmát a R. 3. § (4) bekezdése sorolja fel.

Felhívom a figyelmét, hogy a BFKH Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztályának az internetes oldalán (https://mkeh.gov.hu/index.php?name=OE-eLibrary&file=download&keret=N&showheader=N&id=76571) bárki számára ingyenesen és korlátozásmentesen hozzáférhető módon közzéteszi az utazási vállalkozókról vezetett hatósági nyilvántartás nyilvános adatait, melyek részét képezik a vagyoni biztosítékkal kapcsolatos adatok is.

Kérem fentiek szíves tudomásul vételét.

Üdvözlettel:

XXX YYY
idegenforgalmi referens

Budapest Főváros Kormányhivatala

Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és
Nemesfémhitelesítési Főosztály

Idegenforgalmi és Közraktározás-felügyeleti Osztály

Cím: 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39.
Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 919/1.

Telefonszám: 06-1-458-5566

Faxszám: 06-1-458-5847

E-mail: idegenforgalmi@bfkh.gov.hu
Honlap: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Kérjük kattintson az Elfogad gombra, ha engedélyezi. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás