Indulás reggel autóbusszal Budapestről, érkezés Győr barokk belvárosába. Az autóbusszal érkezők és a Győrből indulók felszállnak a Rábán, a várfal tövében álló hajóra. Hajózás ki a Mosoni-Dunára, majd azon lefelé Vénekig (1,5-ös fkm), itt az új zsilipen való átkelés után elérjük a Nagy-Dunát (1794-es fkm). Hajózás a Szigetköz mellett az innen már felsőszakasz jellegű folyamon. Bősnél zsilipelve a felvízen folytatjuk utunkat, a templomok tornyával egy magasságban hajózunk. Somorja térségében tóvá terebélyesedik a Duna. Megismerjük a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer történetét, működését. A víztározó felett az ismét sebes Dunán érjük el Pozsonyt (1868-as fkm) a bősi zsilipelés időtartamától függően késő délután. A történelmi belvárosban tett városnéző sétával zárjuk a napot.
nap. Pozsony – Dévény – Bécs – Tulln – Krems
Reggeli után autóbusszal Dévénybe (1880-as fkm) utazunk, a vár tövében, a Porta Hungaricanál hajóra szállunk, s elindulunk a sebes Dunán felfelé. A Morava folyó torkolatától már Ausztriában hajózunk. Rövidesen feltűnik a bájos Hainburg városa. Bécs közelében zsilipelünk Freudenaunál, majd áthajózunk az osztrák fővároson, megismerkedünk az osztrák főváros hídjaival és az ENSZ negyeddel. A Bécsi-erdő hegyeit kerülve elérjük a greifensteini zsilipet, majd kikötés Tullnban (1964-es fkm). Megcsodáljuk a Niebelung legenda egy eseményét feldolgozó szoborcsoportot, mely Attila hun vezér lánykérését mutatja be a kis Csaba királyfival. Tullnból autóbusszal kremsi szállásunkra utazunk.
nap. Dürnstein – Aggstein – Persenbeug – Grein – Linz
Reggeli után autóbusszal a közeli Dürnstein városkába utazunk: séta a bájos utcákon, látogatás az apátságban, dunai panoráma a híres kék torony alatti teraszról. Hajóra szállunk (2008-as fkm) és elindulunk a Kulturális Világörökség részét képező Wachau kultúrtájon a szőlő és sárgabarack termelés vidékén. Jönnek sorra a Wachau szép kis települései: Weißenkirchen, Spitz, majd a Vénuszáról híres Willendorf. Aggsbachnál kikötünk, aki szeretne, autóbusszal felmegy az aggsteini várhoz, ahol a Wachau vidékének legszebb panorámájában gyönyörködhetünk. A hajó közben továbbhalad Schönbühel kolostora, majd híres kastélya mellett, aztán feltűnik a melki apátság. Melkben kikötés, visszaszállnak a várlátogató utasok. Újabb zsilipelés következik, majd végighajózunk a Nibelungengau nevű, lankás hegyekkel övezett folyószakaszon. Zsilipelés a persenbeugi Habsburg-kastély tövében. Itt született utolsó királyunk, IV. Károly. A duzzasztó felett a Strudengau mesébe illő világa következik. A Wörth-sziget felett Greinben (2178-as fkm) kikötünk, majd linzi szállásunka megyünk autóbusszal.
nap. Mauthausen – Linz – Donauschlinge – Schlögen
Reggeli után városnéző sétára indulunk Linz belvárosában: a régi dóm, a jezsuita templom, az ’56-os tábla, a főtér, az óváros középkori épületei. Majd autóbusszal Mauthausenbe megyünk, ahol hajóra szállunk (2112 fkm). Indulás után rövidesen zsilipelünk Abwindennél, tovább hajózva felfelé a Traun folyó torkolata felett megismerjük Linz másik arcát: az acél- és vegyi üzemek világát, a kikötők sorát, ahol évente közel 3 millió tonna árut rakodnak. A hajógyárat elhagyva beérünk Linz belvárosába, a Dunáról szemlélhetjük a reggeli sétánk helyszíneit. Linz felett szép, szabadfolyású szakaszon hajózunk az ottensheimi vízlépcsőig, zsilipelünk, és hajózunk tovább a Malom-vidék felé. A közeli aschachi zsilipnél elérjük a hegyeket. A zsilipben 16 métert megyünk felfelé, majd a hatalmas kapuk kinyílása után a Duna tündérvilágába érünk. Az erdős hegyek között kanyargunk a festői szakaszon egészen a híres Donauschlingéig (Duna-hurok), itt Schlögennél (2187-es fkm) kikötünk, majd autóbusszal visszamegyünk Linzbe.
nap. Schlögen – Engelhartszell – Passau
Linzből visszabuszozunk Schlögenbe. Aki szeretne felszáll a hajóra, aki meg szeretné megnézni az engelszelli trappista apátságot, az továbbutazik autóbusszal szorosan a Duna mellett Engelhartszellbe. Az apátságban megnézik a templomot és a kerengőt, vásárlási lehetőség a kolostor termékeiből, a trappisták híres sajtjából és likörjéből. A hajó közben továbbra is szépséges hegyek között halad Schlögenből (2187-es fkm), majd Engelhartszellnél kiköt. Itt felszállnak a kolostor-látogatók és a csoport együtt éri el rövidesen a szép jochensteini vízlépcsőt és a híres, sziklán álló Nepomuki Szent János szobrot. Másfél óra múltán feltűnik a Duna ékköve, Passau a három folyó összefolyásával. Kikötünk (2225-ös fkm), búcsút véve a hajótól városnéző sétára indulunk: Gizella királynénk sírja, a dóm és benne Európa legnagyobb orgonája, szűk sikátorok, középkori épületek. Városnézés után szabadprogram, vásárlási lehetőség. Délután indulás haza autóbusszal, egészségügyi megállókkal érkezés Budapestre 23 óra körül.
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Kérjük kattintson az Elfogad gombra, ha engedélyezi. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.