Rákóczi-zarándokvonat

Visszaérkezett a Budapestre e Rákóczi-zarándokvonat. A Fejedelem idei születésnapjának fő témája a Rákóczi induló volt, melynek különböző feldolgozásait adták elő a legkülönbözőbb zenei együttesek. A nap utolsó megszólaltatását a népzenészek,

Mini Erdély Park

Erdély és benne a Székelyföld évről évre újabb, nagyszerű látványosságokkal gazdagodik. Az egyik ilyen Székelyudvarhely mellett, Szejkefürdőn a Mini Erdély Park. Aszépen kiépített parkban közel száz erdélyi kastély, vár, templom,

Új látnivaló Belgrádban!

Pár éve megszüntették a nagy belgrádi fejpályaudvart (a “szerb keletit”), majd a Száva partján lévő területet elkezdték modern épületekkel beépíteni. Meghagyták ugyanakkor a főpályaudvar XIX. sz-i épületét, az előtte lévő

Trianon – 100

100 éve, 1920 június 4-én délután négy órakor kellett aláírnia a Trianon-palotában a magyar kormány két kijelölt miniszterének a minden pontjában igazságtalan, országunk kétharmadát elvevő

A Vaskapu

Sokunk számára maga a varázslatos, titokzatos, szépséges világ: a Vaskapu. A hely, ahová oly sokan szeretnének egyszer eljutni. S ha eljutottak, sokszor vissza kívánkoznak. Pár kilométer kivételével bejártam a Duna

Az ismeretlen Száva

A Duna mind hosszra, mind vízhozamra legnagyobb mellékfolyója a Száva, mely évszázadokon át Magyarország déli határát is képezte. Mégsem ismerjük, alig tudunk róla valamit, sokak ujja keresgélni kezd a térképen,

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Kérjük kattintson az Elfogad gombra, ha engedélyezi. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás