|
|
|
|
|
|
Új köntösbe bújtatják a pozsonyi várat (2010-01-20)
 |
 |
 |
 |
 |
Soha nem látott felújítás folyik a pozsonyi várban. A jellegzetes alakú, felfordított asztalra emlékeztető várkastély több mint 50 év után kap új külsőt és belsőt. A tervek szerint néhány év múlva hasonló lesz, mint fénykorában, Mária Terézia uralkodásának idején. A pozsonyi vár külseje néhány hónap alatt újult meg olyan elemekkel gazdagodva, amelyek több száz évig rejtve voltak. |
A homlokzat színét, az ablakok típusát, a kőből készült ablakkeretek formáját a szakemberek az archívumokban őrzött építészeti dokumentációban találták meg. Szlovákiában, Csehországban és főleg az ausztriai Hoffburgban kutattak azután, hogy is nézhetett ki a vár Mária Terézia, vagyis a barokk idején. A bejárat fölötti homlokzaton új elemek jelentek meg – közölte Elena Valovicová, a szlovák parlament irodavezetője.
A város szimbólumának tartott épület területén már a neolit időszakában éltek emberek. A ma is álló koronázó tornyot még a 13. században emelték.
A kultúra a felújított épületben is uralkodni fog. A nyilvánosság elől eddig elzárt alagsorban rendezik majd be a vár történetét bemutató kiállítást. A földszinten újra látogatható lesz a kincsestár. Továbbra is a zenét és kulturális rendezvényeket szolgálja majd a Lovagterem, ahová visszakerül a 4000 darabra szétszedett orgona.
A várpalota ünnepi lépcsője alá képtárat terveztek, fölé pedig kiállítótermeket, ahol Szlovákia történelmét és kultúráját mutatják majd be. Fokozatosan újítják a díszítőelemeket, restaurálják, aranyozzák, hogy olyanok legyenek, mint a rokokó idejében. A feltárás alatt betonnal beöntött gótikus, reneszánsz és barokk ablakokat, valamint ajtókereteket találtak. Ezek is visszakerülnek eredeti helyükre.
A pozsonyi vár környékét évente több mint fél millió turista keresi fel. A teljes felújítás néhány évig eltart még, abban azonban reménykedhetünk, hogy a nyári turistaszezon idején egy sétát már tehetünk a felújított belső udvarban. A rekonstrukciós tervek része egy barokk kert kialakítása is.
A pozsonyi vár felújítását sem kerülhették el a politikai viták. Az ellenzék szerint kidobott pénz a gazdasági válság közepette több tízmillió eurót fektetni egy kulturális emlék felújításába. A kormánypártok azzal érvelnek: ha nemcsak az eurós érméken akarjuk megőrizni a jövő generációja számára a pozsonyi várat, elengedhetetlen a teljes felújítás.
Forrás: DUNA TV.
|
 |
 |
 |
 |
|
| |
Cím: H-1056 Budapest, Váci utca 39. Tel.: +36 1 266-0644 Fax: +36 1 266-2964
Internet: www.hontours.hu E-mail:
|
|
|