|
|
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
Soha nem látott felújítás folyik a pozsonyi várban. A jellegzetes alakú, felfordított asztalra emlékeztető várkastély több mint 50 év után kap új külsőt és belsőt. A tervek szerint néhány év múlva hasonló lesz, mint fénykorában, Mária Terézia uralkodásának idején. A pozsonyi vár külseje néhány hónap alatt újult meg olyan elemekkel gazdagodva, amelyek több száz évig rejtve voltak.
|
Irodánk előterében, a HON Boltban Mária Rádió Találkozási Pont nyílt. A bolt kínálata ennek megfelelően keresztény szellemiségű könyvek rendkívül izgalmas választékával, CD-kel, újabb kézműves tárgyakkal bővült.
|
Megemlékezést tartottak vasárnap a vajdasági Csúrogon az 1944-es magyarellenes megtorlás áldozatairól - írta a Magyar Szó című délvidéki napilap hétfői számában.
(2010-ben megújult, még több látnivalót felkereső délvidéki programmal jelentkezünk. Az új útvonal hangsúlyt helyez a legdélebbi magyar településekre csakúgy, mint a délszláv háború emlékeire. Figyelje majd honlapunkat!)
|
160 évvel ezelőtt ezen a napon végezték ki a 13 aradi vértanút. A magyar történelem szomorú napja ez.
„Hol sírjaik domborulnak,
Az unokák leborulnak,
És áldó imádság helyett
Mondják el szent neveiket...”
Ámen!
|
Károly Róbert egykori lakótornyának maradványai kerültek felszínre a Bánát Múzeumnak otthont adó temesvári Hunyadi kastély megroggyant falainak megerősítésekor.
(Temesvárt felkeresi a Bánság legszebb városa, Temesvár elnevezésű utunk is.)
|
Kedden megkezdték a 12-es országút rehabilitációs munkálatait Kökös-Sepsiszentgyörgy-Sepsibükszád között – számolt be Klárik László. A Kovászna megye menedzsere elmondta, a minisztérium arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a kivitelező cégnek két év alatt kell befejeznie a munkálatokat. A 150 millió eurós beruházás az utolsó ötven esztendő legnagyobb székelyföldi infrastruktúrafejlesztése.
|
Lőcse városa és a helyi gótikus templomban található oltár, Lőcsei Pál mester alkotása is felkerült a hét végén az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listájára.
|
A Malév új járatot indított, egy 30 személyes gép heti kétszer, hétfőn és pénteken közlekedik a magyar főváros és Kárpátalja megyeszékhelye között. (Ungvári szállását foglalhatja irodánkban.)
|
2009. május 1. óta új szabályok érvényesek az állat eredetű termékek unióba való személyes behozatalára vonatkozóan. A szigorítások célja, hogy megelőzzék az állatbetegségeket, járványokat az unió határain belül. A törvényhozóknak meggyőződése, hogy ennek egyik eszköze, hogy a turisták nem, vagy csak korlátozott mértékben hozhatnak be poggyászukban állati eredetű termékeket egy harmadik országból.
|
Ma 89 éve írták alá a Magyarországot megcsonkító békediktátumot. Az amputáció utáni mindig tartó fájdalmat kívánjuk utazásainkkal tompítani, közelebb hozni a magyarországiakhoz az elcsatolt emberek, a természeti, az épített, a kulturális emlékek értékeit. Hajtsunk fejet e napon, s ne feledjük az összetartozást.
|
|
|
Főként turisztikai látványosságot szolgálna a tordai sóbánya. Ennek korszerűsítő munkálatai két éve kezdődtek el, és tavaly nyárára kellett volna befejeződniük. A hat hónapos késésnek az volt az oka, hogy gondok akadtak a terület földtani szerkezetével.
|
Felüdülést keres, unja a hűvös szürke napokat? Most kedvezményesen foglalhatja le üdülését Dubaiba.
|
Az Országos Autópálya és Országút Vállalat bejelentette, 2010. június 30-áig nem lehet közlekedni a transzfogarasi úton, azaz a 7C országúton Piscu Negru és a Bâlea Vízesés Menedékház közötti szakaszon.
|
Idegenforgalmi fejlesztési célból lista készül a magyar-ukrán határ menti településeken található műemlékekről; az épületek feltérképezését az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus támogatja.
|
Tíz év után újra üzembe helyezték a kovásznai és komandói kisvasutat Greg Hocevar osztrák vállalkozó jóvoltából, aki évek óta régi gőzmozdonyok és keskeny nyomtávú vasutak megmentésén fáradozik.
|
Felejthetetlen élmények július 22. és 26. között Erdélyben.
Garantált program, kiváló idegenvezetés, sok szép látnivaló
|
Még ebben a hónapban megérkezik a pénz, és nagyon gyorsan nekifoghatnak a 31,5 kilométeres Bükszád—Bálványos—Torja útszakasz, no meg a Szent Anna-tóhoz vezető öt kilométer teljes felújításának — jelentette be Tamás Sándor megyeitanács-elnök, akinek kedden ígérte meg Elena Udrea turisztikai miniszter, hogy Vasile Blaga kollégájával közösen finanszírozzák az 5,5 millió eurós beruházást.
|
Márton Áron szenvedésekkel teli életében mindvégig megőrizte méltóságát, emberi tisztaságát, mindig felemelte szavát az igazságért. Így emlékeztek meg a püspökről Kovásznán, akinek egész alakos szobrát szentelték fel.
|
Büszkék vagyunk irodánkban, miután a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét adományozta Sólyom László a gyimesbükki Deáky Andrásnak, aki oly sok utasunknak szerzett már örömet csángó vacsoraestjeivel. (Idén is eljuthat Deáky András csángó programjára Gazdag Erdély nagy hírességei elnevezésű utunkkal.)
|
Mától látogatható a törcsvári kastély. A múzeumot a művelődési miniszter jelenlétében tegnap nyitották meg újra. (A kastélyt felkeresi Gazdag Erdély nagy hírességei elnevezésű utunk.)
|
|
|
 |
 |
 |
 |
|
| |
Cím: H-1056 Budapest, Váci utca 39. Tel.: +36 1 266-0644 Fax: +36 1 266-2964
Internet: www.hontours.hu E-mail:
|
|
|